Harminchárom!

Krisztusi kor. A Krisztust követő Makrovilág Zarándok Iroda június 15-én ünnepelte 33. jubileumát. Először gyűlhettek össze a Szent István Bazilikában a veszélyhelyzetben a zarándoklatot képviselők nyilvános hálaadó szentmisére.

Többszörös öröm, boldogság tükröződött az arcokról. A viszontlátás, a hálaadás öröme, a szentmise közös személyes megünneplése, boldogsága, a megtérés talaján keletkezett jövő reménye. A főcelebráns, a földi zarándokútját valóban készséggel járó Kertész Péter atya, pápai káplán volt. Ő Jézus káplánja is. Személyesen végez hitoktatást, még minden nap elmondja a papi zsolozsmát, a rózsafűzért (napi 1-1.5 óra ima), nem menti fel magát. Építi szorgalmasan a lelkek templomait, renoválja az Isten-házakat. Tevékeny pásztora a Magyar Egyháznak, ahogy ma mondják: „ a régi klasszikus értelemben vett papjaink közé tartozik”. Emblematikus lelkivezető is. Misézett már zarándokoknak Rómában, Lourdesban, Fatimában és egy 17 napos zarándoklat keretein belül minden jelentős Nyugati-Európai Mária kegyhelyen, vagy Lorettoban, Guadalupe-ban, és egyszer egy pogány helyen, rendőrségi engedély nélkül a Machu Picchu tetején. (Peru)

Beszédében méltatta a hűséget, ragaszkodást őseink hitéhez. Nagyon fontos, hogy tartozzunk, nem akárhova, hanem Isten országának a várományosai közé. Beszélt a lélekerősítő szent helyek fontosságáról. A jelenlevők hallották, hogy „mert mi Isten munkatársai vagyunk” – (1. Kor. levél 3.9), nem szabad félnünk a járványtól. Ha éppen Isten ekkor hív el bennünket, szent megnyugvással teszünk eleget a mennyei behívásra. A zarándoklatot életszükségletnek nyilvánította.

Lendvai Gyula, kántor „megríkatta” szívünket gyönyörű énekeivel. Néped Isten eléd járul…, Jézusomnak szívén megnyugodni jó…, Győzelemről énekeljen…, Te Deum…, MV. himnusz (Hozzád futok…). A mise végén elmondott Gondviselés litánia után, Máriát kérleltük: Te vagy földi éltünk vezércsillaga….

Az alapító igazgató, akit a fél ország úgy ismer: Gyula bácsi és ismeri a mobil számát, megemlékezett, hálát adott, ünnepelt és információs köteget nyújtott át a jelenlevőknek. Gyula bácsi szeretettel beszélt szüleiről, testvéreiről. A három fiútestvér édesapjuk legnagyobb bánatára mind ész volt (zenész, lelkész, építész), de egyik sem volt dolgos ember. (paraszt!) Legidősebb bátyja, Gergely 15 évvel ezelőtt pont ezen a napon halt meg. Imádkozott lelki üdvéért.

33 évvel ezelőtt is hétfő volt. Még a kommunizmus láncait hordtuk és 2 évig bármelyik nap börtönbe zárhattak volna – mondotta. (Tiltották a zarándoklatokat és a valutával való fizetést). Jöttek a további „rendszerváltó” kormányok. Mindig végtelen küzdelem volt az életünk. Az irigység még mindig mindennapi vendég nálunk. Különböző csoportok szerveződtek ellenünk. Egyik reprezentánsa, M. Attila volt sofőrünk még mindig erősködik, de az igazmondás nem erénye, így a Kúria már kétszer visszavágta a pénzkövetelésüket. Újra elsőfokon vagyunk, ahol 8 évvel ezelőtt. De most már látni az alagút végét, mint ahogy a közmondás is tartja: „addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik”. A nehézségek mellett sokkal több volt a felemelő, csodálatos, kegyelmi nap. Rengeteg megtérés, kegyelmi adomány, gyógyulás, csoda, ima meghallgatás vagy csak egyszerű lelki felüdülés követte mindennapi munkánkat. Példák: Egy atyát testvére és egy nővér rakott tisztába a busz hátsó ülésén. Tolószékben vett részt a lourdesi zarándoklaton és 6 nap után, mikor hazaértek, felkelt és Körmenden misézett. Vagy megrendítő az a vallomás, amelyben 3 asszony arról beszél, hogy Medjugorjében lefelé jövet a Krizsevácról látták az egyik bokor előtt a Szűzanyát. De bearanyozta hálaadó misénket a Szt. István Bazilika sekrestyésének vallomása (S.Csaba), aki a szentmise előtt emlékeztetett arra, hogy lyukas 2 filléressel a tenyerében Gyula bácsi elé állt.

„Van egy lyukas 2 fillérem, munkanélküli vagyok, nincs útlevelem és a Szentföldre szeretnék menni.” A következő úton 10 nap múlva, már Jézus nyomában járt a Szentföldön. Igen, ezek az ima meghallgatások minden fáradságot megérnek.

Gyula bácsi hálát rebegett a Gondviselő Isten, a Szűzanya rendkívül sok segítségéért, örömökért, megpróbáltatásokért.

Harmadik gondolat az ünneplés volt. Nem merülhet el az ember a gondok nehéz világában. Le kell ülni, számot kell vetni, örülni és ünnepelni még akkor is, ha most rendkívül nehéz napokat él meg a zarándok-turizmus is. 4 hónapja nincs egy fillér bevételünk sem. A szezon márciustól-október végéig tart ( 8 hónap!) és utána 4 hónapig feléljük a tartalékokat. Pont mikor lett volna márciusban bevétel, akkor felütötte fejét a járvány. Március 17-én Montenegróból átmenve két lezárt határon át, Tiranából, Albániából jöttem haza a csoporttal repülővel, ezt 9 órás küzdelem előzte meg.

Eddig az útlemondások miatt közel 20 millió Forintot fizettünk vissza, kb. 10 millió Forint értékben tettek át befizetéseket augusztus utáni dátumokra a vendégek. De ehhez nem nyúlhatunk hozzá, ha nem megy el az út, vissza kell fizetnünk, ha pedig igen, akkor a szolgáltatásokat kell fedezni.

Nem kaptunk semmiféle segítséget sem a Katolikus Egyháztól, sem az államtól, sőt még a VIII. kerületi Önkormányzattól sem, a rendeletben szereplő halasztás ellenére. (Talált egy részünkre kedvezőtlen jogszabályt). Felszólított, hogy fizessük be az eddig nem abszolvált 487.548 Ft bérleti díjat, 8 napon belül. Miből? Tettem fel a lakonikus kérdést, majd válaszoltam: a Gondviselésre bízom. A mise után a Gondviselés F. Krisztina személyében felajánlotta, biztosította a pénzt. Köszönjük a Gondviselésnek, Krisztinának és férjének Gyurinak. Kérdésemre válaszolta: „Isten mindig előttünk jár, s ez a bizonyíték arra, hogy azt akarja, hogy éljen, s működjön az utazási iroda.”

Gyula bácsi